A Gmail új ruhája

Bejegyezte: Horváth Gyula 2011. november 2.

Mától bekapcsolható a Gmail új felülete, amire vélhetően nemsokára kötelezően át is áll majd. A felhasználó már csak olyan, hogy a megszokott kezelő felületét kedveli, ezért minden váltásnál sokan követelik vissza a régit, mert az szerintük jobb volt. A Google Olvasó (Greader) pár nappal ezelőtti átállása elég nagy morgolódást okozott, de azt sokkal kevesebben használják mint a Gmailt. Kíváncsi vagyok a Gmail új felületét hogy fogadják majd.

Nekem tetszik. Illeszkedik a G+ óta folyamatosan egységesített kezelő felületek sorába. Nagyon áttekinthető, nagyon funkcionális és nagyon letisztult. Akik csak a Gmailt használják, a többi Google programot nem, azoknak elég nagy lesz a váltás, de pont a jó áttekinthetősége miatt talán nekik is hamar megszokható. A kinézethez tartozik az üzenetsorok sűrűségének állítása, a három közül (kényelmes, kellemes, kompakt) a kellemes a legkellemesebb. Az új eszköztár ikonjai ismerősek a többi programból, és mindig az adott helyzetben használhatók jelennek meg. A kevésbé fontos dolgok a Továbbiak menübe kerültek.

A Gmail eddig is törekedett a levelezés és csetelés összevonására, hogy ne mondjam összemosására. Ezt most tovább erősítette: a beszélgetések előtti avatarok, a válaszolás még csetelősebb érzetű megoldása mind ezt szolgálja. Nem mellesleg az összefogott beszélgetések áttekintése is sokkal jobb lett. És úgy tűnik kijavították az összefogott beszélgetések legnagyobb hibáját, az idősorrendben való rossz elhelyezést. Legalábbis amiket megnéztem, azok a beszélgetések mind jó helyen, a legutolsó levél dátumának megfelelő helyen voltak.

Sajnos a többi hiba és hiányosság egyelőre megmaradt. Van ami érhető, van ami nagyon nem. A szótöredékre keresés a Google alap keresési funkcióját érintené, ez érthető, ha nincs. Az offline szinkron is lesz előbb-utóbb remélem. De a címzettnél a @ utáni részre kezelés egyszerűen csak figyelmetlenség, nem hiszem, hogy másnak ne kéne, főleg a Google Alkalmazások használóinak. A címkék kezelése is elég siralmas, ahhoz képest, hogy ez a Gmail egyik legnagyobb újítása volt. A múltkor fel se soroltam, de sajna nem lehet a címkézetlen levelekre szűrni és a címkére ugrás most se megy. Ez utóbbi azért is fájdalmas, mert a Labs-ban van ilyen funkció, tehát tudják, hogy kéne, csak éppen az jó pár hónapja nem megy.

Összességében jól alakulnak a dolgok a Gmail használóknak; az asztali levelezőt használók, na azoknak nem szeretnék a helyében lenni.

Megjegyzések (2)

  1. Horváth Gyula szerint:
  2. Még egy észrevétel: A címkék lenyitásához kerültek át a "hagyományos" levelezős mappák, az elküldött, az összes, a kuka, satöbbi. Na ez nem tetszik, ezeket nem nagyon akarom nézni, mert nincs miért, a címkéket viszont gyakran lenyitom, lévén ugrani nem tudok rájuk.

     
  3. Horváth Gyula szerint:
  4. Sajnos tévedtem. A beszélgetés nézetben továbbra is hibás a dátum sorrend. Pontosabban hol így jön, hol úgy nem lehet rá számítani.

     

Megjegyzés küldése

Népszerűek