Katalógusok tündöklése és bukása

Bejegyezte: Horváth Gyula 2011. szeptember 10.



A Google a panda frissítéssel alaposan felbolygatta a SEO amúgy is folyton hullámzó vizét. A panda deklarált célja az értéktelen tartalmú oldalak kiszórása a találati listáról. Félő volt, hogy ebbe a tisztogatásba a jellemzően nem túl értékes, és nem egyedi tartalmat felvonultató katalógusok egy része beleeshet. Hát estek, de nem olyan vészes a helyzet.

Mindenesetre fel lehet vetni a kérdést: vége a katalógusok tündöklésének?

Úgy tűnik nem, de az is látszik, hogy a Google igyekszik a szerepüket csökkenteni és amint talál jó forrást az oldalak értékelésére (például a +1-ek), akkor visszább fogja a katalógusokat szorítani. Persze nem egyformán, amelyik bír valamilyen hasznossággal és ez a látogatottságban vagy egyéb módon igazolódik azokat kevésbé fogja bántani. Magyarán várhatóan többet kell majd törődni velük, hogy megmaradjanak. A törődés igény meg önmagában is csökkentheti a számukat, mert megfelelően gondozva nehéz lesz több százas katalógus csoportokat fenntartani.

Van azonban a katalógusoknak egyedileg is egy sajátos pályája, ha úgy tetszik a külső linkelő számára egy felfutó, tündöklő, majd hanyatló korszaka. Miről van szó? Kövessük egy tipikus katalógus életét hosszabb ideig:

  1. induló katalógus: a tulajdonos hirdeti, népszerűsíti, örömmel fogadja a linkeket, ám a katalógus még nem túl erős, a belőle kapott linkek még zsengék
  2. erősödő katalógus: sok ajánlása van már, őt magát is elég sok helyről linkelik, gyorsan indexeli a Google, egyre erősebb linkeket lehet kapni belőle
  3. tündöklő katalógus: sok ajánlás van benne, egyes témákban a látogatóknak is hasznos lehet, a belőle kapott linkek erősek, értékesek, határozottan lendítenek a kisebb oldalakon
  4. öregedő katalógus: a tulajdonos fárad, nem olyan lelkesen gondozza a katalógust, nehezen dolgozza fel a túl sok ajánlást, amit a katalógus a népszerűsége és ismertsége miatt kap
  5. hanyatló katalógus: a katalógus erős, de a külső ajánlók számára egyre nehezebb linket beküldeni, sok esetben zárt vagy kötelezően viszontlinkes lesz, nem ritkán teljesen irreális feltételeket szab a gazdája a linkek felvételéért
  6. a katalógus bukása: nem feltétlenül következik be, de a hanyatlás után a gazdája teljesen el is hanyagolhatja, olykor még a domént se hosszabbítja meg; másik eset, hogy a katalógus büntetésbe kerül, netán épp a kötelező és erőszakolt viszontlinkelés vagy az erejének túlbecslése miatt, például túl sok főoldali vagy sitewide linket pakolnak rá

Messze nem minden katalógus fut be ilyen pályát, de ahhoz elég sok, hogy figyeljünk és számítsunk rá. A 4. és 5. fázisban lévő katalógusba példáiul nehezebb vagy lassabb a bekerülés, ezt el kell fogadni, felesleges morgolódni miatta. Hanyatló szakaszba több okból is kerülhet a katalógus. A gazdája elérte a célját van egy erős oldala, ahonnan a saját oldalait linkelheti, az új ajánlók már csak nyűgöt jelentenek. Már nem foglalkozik seóval, vagy nem olyan intenzíven. A seó elég sok esetben tanulás melletti tevékenység, ami a munka mellet már háttérbe szorulhat, ilyenkor a korábban indított katalógusok is elhanyagoltabbak lesznek.


PRO
  • induló katalógusokba küldött ajánlásaink is megerősödhetnek
  • találhatunk jó pár erős katalógust, ami fogadja az ajánlásunkat
  • a Google továbbra is figyelembe veszi a gondozott katalógusok linkjeit

KONTRA
  • a Google bizony kiszórhat olykor katalógusokat
  • az ajánlásokkal néha feleslegesen dolgozunk, mert nem fog kikerülni a katalógusba
  • a katalógusok olykor megszűnnek, és vele együtt elveszik az ajánlásunk is

Megjegyzések (1)

  1. zsigmondx szerint:
  2. Remek a cikk! Épp most futottam bele egy PR3-as katalógusba, ahol a várakozó linkek száma 300 akárhány darab..., gyorsan el is álltam a beküldés szándékától. Ez a katalógus elérte már a 4. fázist, mert azért még viszontlinket, fórumtagságot és hasonló user szűkítő megoldásokat még nem használ :)

     

Megjegyzés küldése

Népszerűek