Ha az organikus találatok fölött hirdetői találatok is vannak, akkor az első az valójában lehet, hogy csak negyedik, mert azok a hirdetési találatok bizony alig különülnek el az organikus találatoktól. Hát akkor kész, vége, aki nincs az első tízben, vagy még inkább az első ötben, az csomagoljon össze és csukja be a boltot. Na de egy területen sok cég is megél, hogy van ez? Valami itt nem stimmel. Gondoljunk kicsit bele: a cégek nem a kattintásból, hanem a tőlük való vásárlásból élnek. Márpedig nem lesz minden kattintásból vásárlás. És itt kell meggondolni, mit is ábrázol ez a grafikon? Egy keresés után hova kattintott az olvasó először, vagy azt hogy a vásárlásig hova, hányszor kattintott? Nagyon nem mindegy. És ez a grafikon bizony az első esetet, az első kattintások arányát mutatja. Nem véletlenül, hiszen a második eset, azaz a vásárlásig, vagy annak feladásáig való ténykedés, a keresőben sokkal nehezebben mérhető, sokkal több dologtól függ.
Nem kell tehát elkeseredni annak sem, aki nincs az első helyeken. Jól felépített, jó konverziót biztosító oldallal akár az első helyen lévő találatnál is több vásárlót foghat meg. Meg aztán akármilyen jó is az első helyes cég, a kapacitása véges. Ez még áru esetén is így van, szolgáltatásnál meg végképp. És akkor a vásárló kénytelen tovább keresni és hátrább lévő találatok közül választani. Ez persze nem azt jelenti ne lenne fontos minél előbb szerepelni a találati listán, mert fontos. De amíg törekszünk az oldalunkat előrébb juttatni, addig se szabad megfeledkezni egyéb fontos dolgokról, a konverzióról, és főleg magáról a termékről vagy szolgáltatásról.
A fentiek arra az esetre vonatkoztak, ha a találati listán szereplő oldalak valóban a terméket árusító, vagy a szolgáltatást nyújtó cégek oldalai. Az MFA oldalak esetén más a helyzet, ott sokkal tisztábban érvényesül a fenti arány, hiszen az oldalon magán semmi mást nem tud tenni a látogató, mint vagy elmegy, vagy valamelyik hirdetésre kattint. Ezért a csak hirdetéseket szolgáltató oldalaknak valóban elől kell lenniük.
PRO
- az első hely valóban sokkal több látogatót eredményezhet
- Adwords hirdetés nélkül is elég jó pozícióban van az oldal
KONTRA
- hirdetéssel az organikus első hely is előzhető
- a jó találati listás pozíció még nem garancia a vásárlásra
- az első hely fölénye valószínűleg csak az első kattintásoknál ilyen hatalmas
Megjegyzések (0)